A gyerekek már év eleje, szeptember óta kérdezgették, hogy mikor megyünk együtt kirándulni a vadasparkba. Így, ennek hatására és az elmúlt évek tapasztalata alapján az idén is a Nyíregyházi Vadasparkba szerveztük az óvodai kirándulásunkat. Június 11-én végre elérkezett az oly régen várt nap. Izgultunk egy kicsit az időjárás miatt, hiszen a kirándulást megelőzően eléggé esős napok voltak. Esernyővel, esőkabáttal felszerelve gyülekeztünk a buszmegállóban, vártuk a buszt, amit már előzőleg lefoglaltunk. A kisebb gyerekeket szüleik is elkísérték, mivel nem mindenki vett részt a kiránduláson, így volt még hely az ő részükre is.
A gyerekek izgatottan foglaltak helyet a járművön, s miután elindultunk, már elő is kerültek az otthonról hozott finomságok. Többször is kérdezgették útközben, hogy „mikor érkezünk meg?”, de türelmesen várakoztak az úti cél eléréséig. Megérkezésünkkor örömmel láttuk, hogy magunk mögött hagyva az eső felhőket, szép napsütésben kezdhetjük meg kirándulásunkat.
A vadasparkban együtt haladva, végignéztük az állatokat. A nagyobbak, akik már többször jártak ott, tudták, hogy melyik állat merre található. Sokáig időztünk a majmok előtt is, akik vidám játékosságukkal szórakoztattak bennünket. Közben fagylalttal csillapítottuk szomjúságunkat, ezalatt mindenkinek alkalma volt egy kis pihenésre.
Utunkat a „paraszt udvar” felé folytattuk, ahol állatsimogatásra nyílt lehetőség. Sok gyerek hősiesen ment a gidák, kecskék és bárányok közé, de volt olyan gyerek is, aki inkább csak figyelte a többieket vagy éppen menekült az állatok elől.
A parkból kifelé vezető úton, még láthattunk sokféle állatot, de legtöbbet az elefánt család birodalmánál időztünk.
Az ebédet a buszon fogyasztottuk el, majd kicsit megpihenve folytattuk délutáni tevékenységeinket.
Szabadon választott programot kínáltunk a szülőknek. Volt aki visszatért még a vadasparkba, mi a nagyokkal a szomszédos játszótéren találtunk elfoglaltságot. Leginkább a csúszdakomplexum és a drótköteles hinta jelentett élményt a gyerekek számára. Szorgalmas apukák voltak segítségünkre a gyerekek hintáztatásában.
A játék után visszamentünk az autóbuszhoz és lassan elindultunk hazafelé. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva szálltunk le a buszról.
A következő napokban sokat beszélgettünk a kirándulás élményeiről, az állatokról és újból felmerült a már többször hallott kérdés: „Óvónéni! Mikor megyünk megint az állatkertbe?” Erre bizony még egy kicsit várni kell, de ez is megerősít bennünket abban, hogy a gyerekek számára fontos és szükséges az ilyen közös kirándulás, ami egy kicsit többet nyújt számukra, mint az óvodai mindennapos tapasztalatszerzés.
Óvónők
