A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket. Január 12.-én, a vasárnapi szentmisét követően Hercegkút közössége is megemlékezett a Don-kanyarban történt tragikus eseményekről, melynek 53 hercegkúti áldozata is volt. A templom bejárata mellett található II. Világháború hőseinek állított emlékmű előtt az ünnepség a Freundschaft Vegyeskórus Egyesület énekével vette kezdetét, ezt követően Frikker Lúcia” A doni széllel” c. verset szavalta el, majd Rák József polgármester idézte fel a 71 évvel ezelőtti eseményeket:
„- …az a nép, amely megtagadja múltját, elveszti létjogosultságát a jövő nemzetei sorában, – aki pedig őseit tagadja meg, az elkótyavetyéli utódai tiszteletét.”
Tisztelt Emlékező Közösség!
A magyar történelem, így Hercegkút rövid 263 éves történelme is tele van fekete dátumokkal.
Tíz nappal ezelőtt emlékeztünk meg az elhurcolásról, ma pedig egy másik tragédiára, a 71 évvel ezelőtt zajlott doni csatára és az áldozatokra emlékezünk.
A rettenetes megpróbáltatások után hazaérkező magyar honvédeket a háború után hatalomra kerülő kommunista rezsim „a fasiszták oldalán, a Szovjetunió ellen harcoló” katonákként megbélyegezte.
Sokaknak egy életen át titkolniuk kellett, hogy harcoltak és helytálltak a Don-kanyarban.
Ezen időszak torz szellemisége közel fél évszázadig nem tette lehetővé még a saját hősi halottaink és polgári áldozataink méltóképpeni elsiratását sem.
Hercegkút közössége 1989 májusában állított méltó emléket a
II. világháború 53 hercegkúti áldozatának. Ez az emléktábla felsorolja a bombatámadás 7 áldozatát, a „málenkij robotbó”l soha vissza nem térő 15 elhurcolt nevét és a különböző harci cselekményekben hősi halált halt 31 katona nevét.
A II. világháború, amelyet gyors lefolyásúnak reméltek, már az első néhány hónapban olyan óriási emberáldozatot követelt a hadban álló felektől, amilyenekre az emberiség addigi történelme során még nem volt példa.
Nincs olyan család Magyarországon, így Hercegkúton sem, amely ne veszített volna el egy apát, egy fiút, egy testvért, vagy egy barátot a magyar történelem nemzetet próbáló háborújában, ne gyászolná a harcokban elesett, ártatlanul kivégeztetett vagy áldozatul esett hozzátartozóját.
Az 1943. január 12-ei csata és azt követő események a II. világháború legnagyobb magyar veszteséggel járó tragédiája volt. A keleti frontra vezényelt magyar alakulatoknak nem volt megfelelő fegyverzetük. Megfelelő utánpótlás, felszerelés és élelem hiányában kilátástalan küzdelmet folytattak az óriási szovjet-orosz túlerővel szemben. Noha a katonák hősiesen harcoltak – a 2. magyar hadsereg eleve vereségre volt ítélve.
A Don-kanyarban az offenzíva hajnalban, a hadinapló tanúsága szerint mínusz 42 fokos hidegben indult, 71 évvel ezelőtt.
A katonák bátran néztek szembe a négy-ötszörös túlerőben lévő ellenséggel, a halállal, és emberek maradtak a hideg orosz télben és az embertelenségben is.
Az akkor szinte teljesen megsemmisült 2. magyar hadsereg katonái egyszerre voltak hősök és áldozatok, akiknek évtizedekig ugyan nem járt tisztelet, tragikus küzdelmüket mégsem sikerült elfeledtetni.
Mire a hadjárat 1943 elején véget ért, csupán mintegy 85 ezren kerültek haza. A hősi halottak és eltűntek pontos számát igazán sose fogjuk megtudni. A halottak és sebesültek számát 55 ezerre, a hadifogságba esetteket 25 ezerre becsülik.
Hercegkúti hősi halottja 21 fő volt a doni áttörésnek.
Tisztelt Emlékező Közösség!
Nemzeti tragédiánkra, hőseinkre emlékezünk most.
A Don-kanyar nekünk, magyaroknak nemcsak veszteségről szól, hanem másról is.
A hősök helytállásáról a kilátástalanságban.
Kitartásukról a sokszoros túlerővel szemben.
Az emberekről, akik kitartottak és helytálltak az embertelen körülmények között.
Emberekről, akik hűségesek voltak a küldetésükhöz, az esküjükhöz.
Akik áldozatok, de hős áldozatok. Rájuk emlékezünk. Értük
imádkozunk a mai napon.
Nem feledhetjük el ezt a napot! Ébren kell tartani minden magyar ember tudatában, emlékezni és az emlékezetből jövőt kovácsolni.
S hogy mit üzen még e tragikus nap a 21. század hajnalán élőknek? Hiszen minden történelmi eseménynek megvan a maga a tanulsága és üzenete a jövő számára.
A nemzet gondjait képtelenség fegyverek erejével megoldani!
De a hazát – ha muszáj – fegyverrel kell védeni, igen, ha kell az életünk árán is!
Üzeni, azt is, hogy ne feledkezzünk el arról: minden embernek egyenlő méltósága van!
Minden ember a létében hordozza méltóságát. A doni üzenet ez is: tiszteld az ember méltóságát!
Ez a tragédia arra is figyelmeztet bennünket, hogy küzdjünk
minden erőszakkal szemben.
Az értelmetlenül elveszett életeket soha senki nem adhatja vissza.
A Donnál elesett és fogságba esett katonák ott a távolban, a nemzetért haltak hősi halált.
Legyünk azon, hogy ez az emléknap mindig megmaradjon figyelmeztető jelként, a béke jeleként
Emlékezünk a jövő végett, a boldog jövő miatt!
Tisztelegjünk tehát a hősök előtt és kérjük az Urat adjon hajlékot lelküknek odafönn!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Az ünnepi beszédet követően Rák József polgármester, valamint Naár Ferenc képviselő koszorút helyezett el a templom mellett található emlékműnél. A megemlékezés Polyák József esperes, Joósz Antal kántor, a ministránsok, valamint a hívek közös imádságával zárult.
