Tisztelt Emlékezők!
Hercegkút Község Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm Önöket a „málenkij robot”-ra elhurcolás 71. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Külön tisztelettel köszöntöm a jelenlévő Koczák Andrásnét és Naár Jánost, valamint családtagjaikat.
Köszöntöm az egészségi állapota illetve távoli lakóhelye miatt eljönni nem tudó:
Vinkler Józsefnét, Hajdú Jánosnét, és Matisz Istvánt.
Egy évvel ezelőtt, az emléktábla avatásán még csak említettem az emlékhely kialakításának tervét, amellyel adósai voltunk elődeinknek.
Az elhurcolás 71. évfordulóján, fél évvel a szobor átadása után, már azt gondolom, méltó helyen emlékezhetünk.
Emlékezhetünk a tragédiára, amely hozzátartozik Hercegkút 265 éves történelméhez, s amely esemény nagyon mélyen beleégett minden hercegkúti lelkébe.
Nem szeretnénk sebeket feltépni időről időre, de kötelességünk megemlékezni az elhunytakkal és a túlélőkkel szemben.
Emlékezni az elhurcoltakra, arra a 46 nőre és 90 férfira, akik fiatalságuk legszebb éveit töltötték a reménytelenségben, a kilátástalanságban. Éhezve, fázva, betegségektől, kimerültségtől legyengülve, embertelen körülmények között, ahol mégis emberek tudtak maradni.
Mert segítette őket mély vallásosságuk, Istenbe vetett hitük, és az élni akarás.
Azt sem tudták miért és meddig kell szenvedniük, csak sejtették azt, hogy egyetlen bűnük a származásuk és a kollektív felelősségre vonás elve az, amelynek ők is áldozatai.
Tanúbizonyságot tettek az egymásra utalt emberek bajtársiasságáról, az egy faluból valók összekapaszkodásáról, a betegek, elesettek, a rászorultak ápolásáról, ami nélkül a szerencsés hazatérők száma jóval kevesebb lett volna!
Nehéz terhet hordoztak a hazatérők.
A lelki és fizikai sebek mellett az is nehéz volt számukra, hogy nem beszélhettek sorsukról.
A megkeseredve, egészségileg tönkretéve, kifacsart lélekkel hazatérők a kommunista magyar kormányoktól semmiféle segítséget sem kaptak és évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A megélt szenvedésekről hallgatni kellett.
Emlékezni is csak csendben a templom falai között lehetett fogadalmi ünnepen, évről évre egyre kevesebben…
Ma már 2016-ban a szent misét követően lehetőségünk van egy olyan emlékhelyen emlékezni, amely jól szimbolizálja egyrészt a település múlt előtti tiszteletét, másrészt a jövőbe vetett hitét, élni akarását.
Mert gránitot és bronzot az a közösség használ, amelyik élni akar, és a jövőre gondol!
Köszönöm azt, hogy a hideg idő ellenére ismét ilyen sokan eljöttünk és tisztelgünk elődeink előtt, akiknek ennél sokkal zordabb időben kellett túlélni a mindennapokat.
Köszönöm a Freundschaft Vegyeskórusnak a közreműködését
A jelenlévő és az eljönni nem tudó túlélőknek jó egészséget kívánok!
Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel!
