Meghatottsággal állok önök előtt, könnyeimmel küszködve próbálok egy bevezetőt tartani a kiállítással kapcsolatban, mert olyan élettapasztalatok és sorsok kerültek elő ennek a kiállításának az összegyűjtése során, melyek engem is megváltoztattak. Másképp látom a világot, másképp gondolkodom sok mindenről – kezdte A Művelődés Háza „Több mint élettörténetek – sorsok” című kiállításának megnyitását az Újbástyában Walterné Müller Judit, aki az anyagát összeállította…
Mi vitt rá, hogy ezt a kiállítást elindítsam, illetve a kollégáim segítségével összeállítsuk? Az én nagymamám. 4 évet töltött el málenkij robotban, a nagyapám pedig hadifogolyként 5 évet volt kint. Nem is tudtak egymásról semmit ez idő alatt. Édesanyám akkor 4 éves, a nagynéném pedig 6 éves volt, a dédimamára voltak bízva. Teljes kilátástalanságban teltek ezek az évek. Kislány koromban Mecseknádasdon nőttem fel, egy baranyai kis faluban, ahol a lakosság 98 %-ban a magyarországi németséghez tartozott, magyar szó alig hangzott el a faluban. Sokszor azon is csodálkoztam, hogy van ember ebben az országban, aki nem tud németül. Sokat hallottam számomra ismeretlen kifejezéseket, mint elhurcolás, málenkij robot, kitelepítés. Tudtam, hogy a mamámnak a rokonait, a nagynénémet kitelepítették Németországba, de fogalmam sem volt, hogy miért, a magyarázat nem érkezett meg. Mamáék nem nagyon akartak és nem nagyon tudtak erről beszélni, hiszen a hallgatás és elhallgatás éveit éltük. Bíztam abban, hogy majd egyszer fény derül a történelemnek erre az időszakára, de a középiskolában sem esett egyetlen szó sem erről a történetről, az elhurcolt magyarországi németekről és magyarokról, mert ne felejtsük el, hogy elsősorban németeket, de magyarokat is vittek el. Egyetemen történelem szakot végeztem, ott sem esett egyetlen szó sem erről.
A változást a rendszerváltás hozta, mikor egyre másra jelentek meg a különböző beszélgetések, interjúk, kötetek. Akkor már mertünk erről beszélni, mertünk erről kérdezni. Hosszas kutatómunkára volt szükség, ami megelőzte ennek a kiállításnak, történetnek az összeállítását.
Aztán jött egy újabb lehetőség, hogy múzeumba kerültem dolgozni. Kollégáim azzal bíztattak, hogy közülük való vagyok, ismerem a nyelvüket, velem fognak beszélgetni. Először sokan visszautasítottak azzal, hogy el akarják felejteni, nem akarnak róla beszélni. Elmondtam, hogy csak azért érdeklődöm, hogy mindenki megtudja, hogy mit tettek, hogy mennyi bűnt követtek el a második világháború után. 17-18 évesen vitték el Baranyából, Sárospatak és környékéről ugyanúgy a fiatal lányokat, asszonyokat, függetlenül attól, hogy volt-e gyerekük, vagy családjuk. Fiatalembereket szintén, akiknek fogalmuk sem volt a háború bűneiről. Ők bűnhődtek azért mert a 2. világháború így alakult.
Ennek a kiállításnak egyik legnagyobb célja semmiképpen a fájó emlékek felelevenítése volt, hanem, hogy emléket állítsunk, és fejet hajtsunk azon emberek előtt, akiket ártatlanul elvittek robotra, „kis” munkára. Azt mondták, hogy 4-5 napos, kisebb felújítási, újjáépítési munkálatokban fognak részt venni. Ennek ellenére távoli országban, 3-5 éven keresztül dolgoztatták őket, bányákban, útépítéseken, olajvezetékek építésében.
80-90 éves beszélgetőtársaimmal nagyon jó barátok lettünk, nem volt olyan beszélgetés, hogy ne sírtunk volna, most is küszködöm vele.
Ez a kiállítás már több helyen volt. Pécsett nyitottuk meg először a Várostörténeti Múzeumban, aztán Kárpátalján, ahol egy felemelő, de megrázó konferencián vettünk részt. A magyarországi németek, a kárpátaljai németek és magyarok, a felvidéki magyarok, az erdélyi magyarok és németek közös megaláztatásáról, megrázkódtatásáról, kitelepítéséről, elhurcolásáról hallhattunk ott. Közösen kell gondolkodnunk Közép-Kelet-Európában, hiszen egy a sorsunk.
Nagyon megrendülve látom itt a kedves nénikéket, hölgyeket és urakat, akik megjárták ezt a poklot, és visszatértek. Nagypapám mesélte mindig, hogy egy dolog éltette: hogy visszatérhessen oda, ahová tartozik, ahonnan elhurcolták, ahol a családja van. Ezt sok mindenkinek nem sikerült – sajnos. Mintegy 50 ezer embert hurcoltak el Magyarország területéről, ennek majdnem 1/3-a odaveszett, ezt már sajnos tényként kezelhetjük.
Megrendítő volt, amikor elmesélték, hogy milyen életük volt ott. Sokan kiemelték, hogy az ottani emberek, az egyszerű orosz, ukrán emberek mind-mind jó szándékkal voltak velük szemben. Ők is szegények voltak. Sokszor megosztották azt a három krumplit, ami talán az utolsó néhány falatjuk volt.
Voltak olyan beszélgetések, amelyek több óráig tartottak, többször visszamentem, mert szerettek volna még róla beszélni. Kaptam olyan tárgyakat is, amiket a táborból hoztak el. Mindenki, akivel beszéltem, rögtön ideadta ezeket, hogy könnyebben felejtse, mikor megemlítettem, hogy mindenkinek meg szeretném mutatni ezeket kiállítás formájában
A Német Kisebbségi Önkormányzat nevében Stumpf Bálint kereste meg intézményünket, hogy a Baranya megyében összeállított és már több helyen bemutatott „Sorsok” kiállításnak helyet keresnek. Örömmel fogadtuk, bár a témájában rendkívül nehéz, ugyanakkor a mai napig nagy érdeklődésre számot tartó anyagok ezek – számot be a kiállítás bemutatásának körülményeiről Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatónője…
Így a Baranya Megyei Múzeum igazgatóságának a jóvoltából április 9-én megnyitottuk a kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón sokan részt vettek, nem csak a megyéből, hanem a környező német kisebbségi önkormányzatok képviselői is. Mindenkinek rendkívül megható volt ez az esemény, hiszen olyan öreg nénik és bácsik elevenítik fel ezt a programot, akik maguk is az elhurcoltak között voltak.
A kiállítás megnyitójában is hangsúlyoztam, hogy miként tudták ezt az anyagot egyáltalán összegyűjteni, rendezni, hogyan lett ebből mások számára is érthető és felfogadható kiállítás. Stumpf Bálint, a Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője koordinálta ezt a programot A Művelődés Házával. Az Újbástya kiállító termében méltó helye van ennek az anyagnak, ahol május 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők naponta 10-16 óráig.
A kiállításon kívül a rendezvényhez kapcsolódó konferenciának is helyet adott az Újbástya épülete.
Walterné Müller Judit, Csatlósné Komáromi Katalin, Stumpf Bálint
