Hercegkút közössége idén is megemlékezett a Don-kanyarban történt tragikus eseményekről, melynek hercegkúti áldozatai is voltak.
Január 12-én este a szentmisét követően a II. világháború hőseinek emlékműve előtt az ünnepség a Freundschaft Vegyeskórus Egyesület énekével vette kezdetét, majd Rák József polgármester idézte fel a 69. évvel ezelőtti eseményeket.
„- …az a nép, amely megtagadja múltját, elveszti létjogosultságát a jövő nemzetei sorában, – aki pedig őseit tagadja meg, az elkótyavetyéli utódai tiszteletét.” Tisztelt Emlékező Közösség!
A doni áttörés 69. évfordulójáról megemlékezni jöttünk el ma este.
A II. világháború, amelyet gyors lefolyásúnak reméltek, már az első néhány hónapban olyan óriási emberáldozatot követelt a hadban álló felektől, amilyenekre az emberiség addigi történelme során még nem volt példa. Nincs olyan család Magyarországon, így Hercegkúton sem, amely ne veszített volna el egy apát, egy fiút, egy testvért, vagy egy barátot a magyar történelem nemzetet próbáló háborújában, ne gyászolná a harcokban elesett, ártatlanul kivégeztetett vagy áldozatul esett hozzátartozóját.
Az 1943. január 12-ei esemény a II. világháború legnagyobb magyar veszteséggel járó csatája volt. A keleti frontra vezényelt magyar alakulatoknak nem volt megfelelő fegyverzetük. Megfelelő utánpótlás, felszerelés és élelem hiányában kilátástalan küzdelmet folytattak az óriási szovjet-orosz túlerővel szemben. Noha a katonák hősiesen harcoltak – a 2. magyar hadsereg eleve vereségre volt ítélve.
A Don-kanyarban 69 évvel ezelőtt ezen a napon mínusz 30- 40 fokot mutatott a hőmérő.
A katonák bátran néztek szembe a négy-ötszörös túlerőben lévő ellenséggel, a halállal, és emberek maradtak a hideg orosz télben és az embertelenségben is.
Az akkor szinte teljesen megsemmisült 2. magyar hadsereg katonái egyszerre voltak hősök és áldozatok, akiknek évtizedekig ugyan nem járt tisztelet, tragikus küzdelmüket mégsem sikerült elfeledtetni.
Mire a hadjárat 1943 elején véget ért, csupán mintegy 85 ezren kerültek haza. A hősi halottak és eltűntek pontos számát igazán sose fogjuk megtudni. A halottak és sebesültek számát 55 ezerre, a hadifogságba esetteket 25 ezerre becsülik. Hercegkúti hősi halottja 21 fő volt a doni áttörésnek.
A vesztett háború utáni időszak torz szellemisége közel fél évszázadig nem tette lehetővé még a saját hősi halottaink és polgári áldozataink méltóképpeni elsiratását sem.
Hercegkút közössége 1989 májusában állíthatott méltó emléket a II. világháború 53 hercegkúti áldozatának. Ez az emléktábla felsorolja bombatámadás 7 áldozatát, a málenkij robotból soha vissza nem térő 15 elhurcolt nevét és a különböző harci cselekményekben hősi halált halt 31 katona nevét.
Tisztelt Emlékező Közösség!
Adósságot törleszteni vagyunk itt azzal az 53 hercegkútival szemben, akik a magyar történelem vérzivatarában a hazájukért a legtöbbet, életüket adták. Nem feledkezhetünk meg róluk, akiknek nevét történelemkönyvünk nem őrizte meg.
Ezek a gyertyák segítenek elűzni azt a lopakodó sötétséget, amelyet a feledés homálya borít ránk. A mécsesek világítva emlékeztetnek azokra, akik a hazáért meghozták a végső, a leghatalmasabb áldozatot.
A ma élő generációk többsége számára szerencsére már messze került minden háborús borzalom élménye.
De emlékeznünk nemcsak az utókor parancsa, hanem kötelességünk is a jövővel szemben.
Hiszen az emlékezés az, ami bennünket, embereket megkülönböztet, egyedivé tesz, és csupán az emlékek méltó megőrzése, töretlen ápolása lehet az, ami feloldozást hozhat, békévé oldhatja az egykori konfliktusokat.
Ez a megemlékezés a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt sugallja a mai kor emberének, becsülje meg, hogy a közvetlen háborútól mentes korban és helyen élhet. Különösen fontos ez a gyermekek és fiatalok esetében, akiket az erőszak, az agresszió nap, mint nap megkörnyékez.
A történelem megváltoztathatatlan, múlt nélkül pedig nincs jövő: meg kell tanítani az új évszázad nemzedékét is a múlt tiszteletére, az értékek megőrzésére.
Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel az elesett hősök, az áldozatok, s valamennyi katonaként szolgáló emléke előtt. Különösen azok előtt, akik nem térhettek vissza övéikhez, távol hazájuktól, távol szeretett szülő falujuktól, családjuktól estek el és pihennek jeltelen sírokban.
Kérjük a jó Istent, adjon nekik örök nyugodalmat, legyenek példaképeink, mi pedig éljünk békességben!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.”
Az ünnepi szónoklatot követően a polgármester és a körjegyző koszorút helyezett el az emlékműnél. A megemlékezést Polyák József esperes és a hívek közös imádságával zárult.
Az ünnepi szónoklatot követően a polgármester és a körjegyző koszorút helyezett el az emlékműnél. A megemlékezést Polyák József esperes és a hívek közös imádságával zárult.
