Tisztelt Emlékező Közösség!
A doni áttörésről, a doni tragédiáról, a doni ütközet áldozatairól, hőseiről emlékezünk meg ma itt, a 2. világháború áldozatainak emlékhelye előtt.
A doni tragédiáról, ami a totális vereség szinonimájaként él ma is sajnos a magyar köznyelvben.
S talán, nem véletlenül.
Hiszen több mint 140 ezer honfitársunk, köztük 21 hercegkúti hős katona adta oda a legdrágábbat, az életét a Hazáért.
A Hazáért, 2 ezer kilométerre otthonaiktól, a – 40 fokos hidegben, a rettentő túlerővel szemben, a kilátástalanságban, embertelen körülmények között áldozták életüket, és most jeltelen sírokban fekszenek, mert teljesítették a parancsot.
Azt a parancsot, amelyet a nagyhatalmak játékszereként kivezényelt 2. magyar hadsereg vezetői adtak ki, sok esetben hiányos ismeretek birtokában.
Tisztelt Emlékező Közösség!
A doni katasztrófa egy jelkép.
Jelképe az értelmetlen szenvedésnek és pusztulásnak.
Jelképe a felelőtlen politikai döntés szörnyű következményeinek.
De ugyanakkor jelképe a hősiességnek, az önfeláldozásnak és a Hazaszeretetnek is.
Ismernünk kell a történelmünket, hogy abból tanulhassunk.
Annak a népnek, annak a közösségnek van jövője, amely megsirat, ha kell, megbocsát, de nem felejt soha.
Hercegkút közössége akkor is megsiratta övéit, mikor azt nem tehette, csak szűk körben, csendben, vagy a templom falai között.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a múltban mennyi bátor hazafi áldozta életét, – köztük a doni hősök is – azért, hogy nekünk elkényelmesedett utódoknak békésebb, szebb, jobb életünk legyen.
Soha ne felejtsük:
„Ténylegesen csak azok halnak meg, akikről elfeledkeznek!”
Legyünk azon, hogy ez az emléknap mindig megmaradjon figyelmeztető jelként, a béke jeleként.
Emlékezzünk a jövő végett, a békés, boldog jövő miatt!
Tisztelegjünk tehát a hősök előtt és kérjük az Urat, adjon hajlékot lelküknek odafönn!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
