Voltak hosszú évtizedek, amikor bizonyos dolgokra nem volt szabad emlékezni. Akkor elmaradtak a közös emlékezések, koszorúzások, gyertyagyújtások. Az családok csak otthon, a zárt ajtók mögött, a halkan, szinte suttogva beszéltek az édesanya testvéréről, vagy a nagypapáról, aki nem tért vissza a Don-kanyarból, vagy a Gulágról. Az életünk most sem könnyű, se legalább emlékeznünk szabad. Hercegkút összetartó népe végre együtt hajthat fejet a hősök emléke előtt, számon tartva a szomorú dátumokat. Ilyen alkalom volt a Magyar Hősök Emlékünnepe is, amiről a legtöbb településen nem is tudják, hogy létezik…
2011. május 29-én Rózsahegyi Tamás bv. alezredes ünnepi szónoklatát követően Gyárfás Pál ny. alezredessel és a körjegyzővel megkoszorúzta a Hősök Emlékművét, majd Polyák József esperes úr imádkozott a hősi halált haltak lelki üdvéért…
Polgármester Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Kedves Megemlékezők!
Minden év május utolsó vasárnapján a Magyar Hősök Emlékünnepén százezrek gyújtanak gyertyát nemzetünk hősi halottaira emlékezve. Őrző lángot gyújtunk mi is, gondolatban és tettben, fejet hajtunk a hazánkért folytatott harcok során hősi halált haltak és áldozatok emléke előtt.
Történelmünk lapjai egyaránt bővelkednek dicső és gyászos eseményekben. A küzdelmek viharában hazafiak ezrei áldoztak életüket hazánkért, népünkért. A tatárjárás, muhi csata a török dúlás, a mohácsi vész, Nagymajtény, a tavaszi hadjárat sikerei és veszteségei, Világos, Doberdó, a Don-kanyar tragédiája, az 1956-os forradalom és szabadságharc legjelentősebb állomásai a magyarság fájó áldozatokban, veszteségekben bővelkedő történelmének.
Lélekben ma újra temetjük hősi elődeinket, szeretteinket, mert talán nincs olyan család Magyarországon, amely ne veszített volna el legalább egy apát, fiút, fivért a nemzetet próbáló háborúkban. Ezt jól tudja Hercegkút is. Ezért a lélekharang ma értük szól. A gyertya ma nekik világít. Hősök ők!
Egykor, 1915-ben Báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a nagy háborúkban elesett hősök neveit. Kezdeményezése 1917-ben emelkedett törvényerőre. Ekkor kötelezővé tették a hősi emlékművek felállítását, majd az 1917 évi VIII. törvényben kimondták: „Nemzetünk hősi halottainak tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára megörökíteni”
1924-ben Nemzetgyűlés XIV. törvénycikke szerint : „A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövendő nemzedékek hősi halottainak dicsőségére, minden esztendő május havának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja”
2001. óta ismét ünnep lehet a Hősök Napja.
Emlékezzünk ma különös szeretettel a XX. század vesztes háborúinak hősi halottaira, a hadirokkantakra, az özvegyekre és árvákra. Egy háborút a kezdete és a végeredménye alapján többféleképpen is meg szoktak ítélni. Egy azonban biztos: A katona, aki fegyverrel a kézben, parancs teljesítés közben elesik, hősi halott. De vajon csak ők a hősök, csak a bátor férfiak. Csak a vitéz katonák?
Ne felejtkezzünk meg azonban a harcokban hősiesen helyt állt, életben maradt asszonyokról és férfiakról. Hálával gondolunk azokra a névtelenekre, akik túlélték a vérzivataros esztendőket, majd újból és újból nekiláttak, hogy a romokból felépítsék az országot, hogy élhetőbb világot hagyhassanak az utókorra.
A Magyar Hősök Emlékünnepe szüleink és nagyszüleink küzdelmei, fáradozásai előtti tisztelgés is, aminek az ad igazán értelmet, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon, békés körülmények között folytatják és teljesítik majd be az elődök örökségét.
Tisztelt megemlékezők! Az uniformis a hazán kívülre is elvezeti az embert. 1945. tavaszán két magyar Németországban egymástól távol rúgta egyenruhája nyűgét. Egyikük Horthy Miklós katonájaként harcolva, megtapasztalva a katonai szolgálatot, a parancs erejét, a bajtársiasságot. Másikuk vasutas gúnyában végig járva lágereket, megtapasztalva a háború borzalmait. Sorsuk évek múlva összetalálkozott. Mindketten az én nagyapáim lettek. Számomra mind a ketten Hősök. Minden magyar családnak van hasonló története. De vajon elég gyakran mondjuk el gyermekeinknek?
A Hősök Napja ma a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt sugallja a mai kor emberének, becsülje meg, hogy közvetlen háborútól mentes korban és helyen élhet. Különösen fontos ez a gyermekek esetében, akiket az erőszak, az agresszió nap mint nap megkörnyékez a médiumokon keresztül. A Hősök Napja pedig arra ébresztheti rá őket, hogy a valódi háborúk, valódi áldozatokat, valói halottakat kívánnak.
Nem kell évtizedeket visszatérni az időben, hogy hősöket találjunk. Megleljük őket napjainkban is. Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető a Magyar Honvédség múlt héten elhunyt katonái napjaink hősei.
Tisztelt Megemlékezők!
A Hősök Napja nekünk üzenet. Ahogy Kossuth Lajos írja: „Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk. Nem mentettük meg a hazánkat, de védelmeztük”
De mit üzen azoknak, akik nem emlékeznek? Azt, hogy mielőbb iparkodjanak megérteni és megbecsülni az előttük járt hősök példáját, mert nélkülük ma nem volna hazájuk. Ha nem így cselekednek, későn értik majd meg, hogy egyszer csak nem lesz hazájuk.
A holtaknak adassék tisztesség, az élőknek pedig hit és reménység!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
„Örökké élnek ők, a bús vitézek,
kik megtört szemmel néztek fel az égre.
Lankadt fejük az elmúlásba hajlott és
belehulltak a halál ölébe.”
Rózsahegyi Tamás
