„- …az a nép, amely megtagadja múltját, elveszti létjogosultságát a jövõ nemzetei sorában, – aki pedig őseit tagadja meg, az elkótyavetyéli utódai tiszteletét. (…) – A hősöknek szóló tisztelgésben üzenjük az emberiségnek, – hogy legyen béke a sírok felett, – legyen vége az öldöklésnek- a katonasírok legyenek a béke prédikátorai!”
Tisztelt Emlékezők! Kedves Hercegkútiak!
Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. Ez a nap, a Hősök Napja. A hősök emlékünnepének eredete egy 1917-es törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni”. Azt is kezdeményezték, hogy minden település kőemléket állítson, az elesettek nevével. Az 1917-es VIII-as törvény írta elő: „őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.”
1924-ben már a „Hősök emlékünnepé”-ről rendelkezett törvény. Ebben írták elő, hogy a háború hősi halottaira szervezett megemlékezést tartsanak május utolsó vasárnapján. A törvény nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét. Sajnos a második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora. Egy 1942. április 25-én kelt rendelet kimondta: „1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért, emléküket ugyanolyan kegyelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.”
Ma, a Hősök Napján mindenek előtt népünk és településünk, Hercegkút hőseire emlékezzünk tisztelettel és hálával. De tiszteljük meg a világ minden hősi halált halt katonáját is, mert tiszteletük csak erősíti bennünk a hősi életforma igenlését. Ez a hősök üzenete és áldozatvállalásuk értelme, ez az ajándékuk az utókornak.
De kit is nevezünk hősnek?
Az értelmező szótár szerint a hős: – a halálra is elszánt vitéz katona, – csodálatos tetteket véghezvivő személy, – bátorságával, vagy helytállásával példamutató ember.
A magyar történelem évszázadai alatt hány és hány hivatásos, önkéntes és “szükség-kéntes” katona áldozta életét a hazáért. A haza, fogalom. Egy ember számára a haza jelenthetett egy várost, egy falut, vagy tanyát ahonnan származott. De hőseink személyes története egybefonva, a Haza története.
Forradalmak, szabadságharcok, háborúk, világháború világháborút követve, hősiességet várt és kapott a magyar nemzet fiaitól. Nincs olyan magyar család, így Hercegkúti sem, amely ne vesztett volna el valakit, vagy amelynek ne lenne legalább egy hősi halottja, katonája, áldozata, aki a hazáért és a szabadságért áldozta fel életét.
Viszont hős az is aki : bátorságával, vagy helytállásával példamutató ember.Hány és hány asszony volt tele szívfájdalommal, mert fiát vagy unokáját, férjét vagy testvérét, felismerhetetlenül, közös sírba temették.Hány és hány nő maradt özvegyen, gyerekekkel vagy egyedül, átküszködve a háborúk alatti és utáni nehéz éveket.Hány és hány gyermek maradt árván, soha nem látva többet apját vagy anyját, kezdve így az életét.Hősök voltak ők is, mert helytálltak! Hány és hány embert hurcoltak meg, vagy vittek el messze földre, ahol a kényszermunka, az éhség, a szenvedés, a kilátástalanság vagy megfagyás áldozatai lettek.
Úgy gondolom, mi hercegkútiak tudjuk talán ezt igazán.De ne feledjük:”csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek!”
Évtizedeken át tilos volt az országnak, így községünknek is hőseit elsiratni. Apák és anyák, testvérek, feleségek, gyerekek csak otthon, titokban emlékezhettek rájuk. Legtöbben csak azt tudták, meghalt, eltűnt, de hogy hol, melyik falu vagy város adott számukra örök nyugodalmat életük szörnyű végnapjai után – azt nem mindig tudták.
Tisztelt emlékező közösség!
Adósságot törlesztünk ezen a napon azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivataraiban a Hazájukért a legtöbbet, életüket adták. Nem feledkezhetünk meg róluk, akiknek nevét történelemkönyvünk nem őrizte meg.
A ma élő generációk többsége számára szerencsére már messze került minden háborús borzalom élménye. De emlékeznünk nemcsak az utókor parancsa, hanem kötelességünk is a jövővel szemben. Hiszen az emlékezés az, ami bennünket, embereket megkülönböztet, egyedivé tesz, és csupán az emlékek méltó megőrzése, töretlen ápolása lehet az, ami feloldozást hozhat, békévé oldhatja az egykori konfliktusokat.
Ez a megemlékezés a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt sugallja a mai kor emberének, becsülje meg, hogy a közvetlen háborútól mentes korban és helyen élhet. Különösen fontos ez a gyermekek és fiatalok esetében, akiket az erőszak, az agresszió nap, mint nap megkörnyékez.
Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel a hősök, s valamennyi katonaként szolgáló emléke előtt, akik nem térhettek vissza övéikhez, távol hazájuktól, távol szeretett szülő falujuktól, családjuktól estek el és pihennek jeltelen sírokban.
Kérjük a jó Istent, adjon nekik örök nyugodalmat, legyenek példaképeink, mi pedig éljünk békességben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
.
