Hercegkút közössége 2014. május 25-én a római katolikus temetőben található I. világháborús emlékkereszt előtt tartott ünnepi megemlékezést a Hősök Napja alkalmából.
A hercegkúti háborús hősök és áldozatok lelki üdvéért bemutatott szentmisét követően a hívek együtt vonultak le a templomból a temetőkertbe a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj és a Magyar Királyi 106. Önálló Honvéd Tüzér Üteg vezetésével.
Az első világháború centenáriumát és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző ünnepség a himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd a Freundschaft Vegyeskórus Egyesület alkalomhoz illő katonadalokkal emlékezett meg a hősökről. Bodnár Mónika előadásában Várnai Zseni: A Fiad visszatér című verse hangzott el, majd Rák József polgármester ünnepi beszédet mondott:
„Tisztelt Emlékezők!
Kedves Hercegkútiak!
Magyarországon május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. Ez a nap, a Hősök Napja.
A hősök emlékünnepének eredete az 1917. évi VIII-as törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy
„nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni”.
Azt is kezdeményezték, hogy minden település kőemléket állítson, az elesettek nevével.
„őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.”
Eleget tett Hercegkút közössége mindkét rendelkezésnek, mert a templomunk előterében található kőtábla méltó módon emlékezik meg arról a 28 hercegkútiról, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták.: Isten-Király –Hazáért.
1924-ben már a „Hősök emlékünnepé”-ről rendelkezett törvény, amely már nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét, és az is maradt egészen 1945-ig.
A második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora, de megemlékezni róluk nem volt szabad nemzeti ünnep szintjén a rendszerváltozásig. Évtizedeken át tilos volt az országnak, így községünknek is hőseit elsiratni. Apák és anyák, testvérek, feleségek, gyerekek csak otthon emlékezhettek rájuk
Az Országgyűlés 2001-ben iktatta – ismét – törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét
Ma, a Hősök Napján mindenek előtt népünk és településünk, Hercegkút hőseire emlékezzünk tisztelettel és hálával.
Hiszen erkölcsi követelmény, hogy a magyar hősök emlékünnepén, méltó módon rójuk le hálánkat a nemzet és községünk hősei előtt. Úgy gondolom, az, hogy együtt emlékeznek velünk a fűzéri és budapesti hagyományőrzők, még méltóságteljesebbé teszi tiszteletadásunkat.
Nem hagyományainkhoz híven a templomkertben, hanem itt a temetőben, annál a keresztnél, amelyet a Nagy Háború áldozatainak emlékére emeltek elődeink
Annak a háborúnak, amely idén, pontosan száz évvel ezelőtt tört ki.
Annak a háborúnak, amelyet gyors lefolyásúnak jósoltak, és amelyről úgy gondolták, hogy mire a levelek lehullnak, már itthon lesznek katonáink. De helyettük csak olyan levelek jöttek, amelyek vesztes csatákról, sebesülésekről, elesett katonákról szóltak.
Annak a háborúnak, amelynek során Európa népességének 6 százaléka esett el a csatákban vagy rokkant meg súlyosan.
Magyarországnak 700 ezer hősi halottja, illetve ugyanennyi sebesültje volt, továbbá még egyszer ugyanennyien estek hadifogságba
Annak a háborúnak, amelynek végén a győztes hatalmak is meggyengültek, és olyan békét kényszerítettek a vesztesekre, amelynek megtartására nem volt erejük.
Olyan békét kényszerítettek Európára, melyről tudták, hogy igazságtalan és nem lehet tartós, a határok önkényes meghúzásával pedig elérték, hogy egymásban lássanak ellenséget az újonnan létrejött szomszédos kis államok A győztes hatalmak által diktált béke, előkészítette a terepet a második világégéshez, amely sajnos 20 év múlva be is következett.
Tisztelt emlékező közösség!
A magyar hősök emlékének megörökítése az utókornak olyan kötelessége, amely önbecsülésünk, nemzeti azonosságtudatunk megtartásának alapvető feltétele.
Hősi halottaink és hazatért hőseink tisztelete megköveteli, hogy mi is becsülettel helyt álljunk. Helyt álljunk a hazáért. Nem fegyverrel a kézben, lövészárkokban, gránátok robbanása mellett kell harcolnunk, a haza ma ekkora áldozatot szerencsére nem követel meg tőlünk.
A ma élő generációk többsége számára szerencsére már messze került minden háborús borzalom élménye. De emlékeznünk nemcsak az utókor parancsa, hanem kötelességünk is a jövővel szemben.
Hiszen tudjuk:”csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek!”
Ez a megemlékezés a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt sugallja a mai kor emberének, becsülje meg, hogy a közvetlen háborútól mentes korban és helyen élhet. Különösen fontos ez a gyermekek és fiatalok esetében, akiket az erőszak, az agresszió nap, mint nap megkörnyékez.
Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel a hősök, s valamennyi, az I.. és II. világháborúban katonaként szolgáló emléke előtt, akik nem térhettek vissza övéikhez, távol hazájuktól, távol szeretett szülő falujuktól, családjuktól estek el és pihennek jeltelen sírokban.
Kérjük a jó Istent, adjon nekik örök nyugodalmat, legyenek példaképeink, mi pedig éljünk békességben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”
A megemlékezés virágait a polgármester és a jegyző helyezték el az emlékkereszt előtt, amit a hagyományőrző zászlóalj katonai tiszteletadása és a koszorúzási ceremóniát lezáró díszlövés tett méltóságteljessé.
Polyák József esperes úr és hívek közös imádsága után a Szózat eléneklésével ért véget a temetőkertben a megemlékezés.
